Élőhelyek

A Kis-Balatonon - a beavatkozások ellenére - nagykiterjedésű természetközeli állapotokat mutató növényzeti típusokat találunk, legfontosabbak: lebegő és gyökerező hínártársulások; nádasok; magassásosok; mocsárrétek; kaszálók és legelők; láperdők és fűzligetek.

A lebegő és gyökerező hínártársulások főbb jellemzői

A nyílt víztől a part felé közeledve a víztükröt egyre sűrűbben tarkítják a zöld növények. Egyesek a víz felszínén úsznak vagy lebegnek, mások alámerülten élnek. Ezek a hínárnövények. Szerepük fontos az életközösségben. Táplálékot, oxigént, búvó és fészkelőhelyet biztosítanak az állatoknak, és segítik a vizek öntisztulását.

Társulásalkotó növény a felszínen lebegő vízidara, ami erősen ki van téve a vízmozgásoknak és a szél játékának. A békatutaj és a tüskés levelű kolokán, amelyek rendszerint a vízparti zonáció két külön zónáját képezik. A külső, többnyire nádasok szegélyében kialakuló, sekélyebb vizű zónát a békatutaj, a belső, mélyebb zónát a kolokán alkotja. Tündérrózsa-vízitök hínár: mérsékelten mély állóvizek nagy hínártársulása. A kevert állományok igen ritkák. A társulások gyakran többszintűek. A felszínen uralkodó fajok, a fehér tündérrózsa,  a sárga tavirózsa, a tündérfátyol, az úszó békaszőlő, a vidrakeserűfűés a sulyom, többnyire egyfajú szinteket alkotnak. A három különböző mélységű szintet alkotó békatutaj, nagy rence és érdes tócsagaz mellett csak kevés kísérőfaj található, amilyen az apró békalencse, a bojtos békalencse és a rucaöröm, ritkán a vidrakeserűfű néhány példánya is.

A nádasok főbb jellemzői

Tápdús talajon 3-4 m magasra is megnő. Gyökérzete és föld feletti hajtása a tápanyagot raktározó gyöktörzsből minden tavasszal újrasarjad. Évelő növény. Belül üreges, bütykökkel erősített kemény nádszára erős viharban is rugalmasan hajladozik. Hosszú, keskeny mellékeres levelei szárölelők. Nyár végén a szár csúcsán barnás színű virágzat jelenik meg. Virágporát és repítőszőrös terméseit a szél szállítja.

A nád csökkenti a víz partromboló erejét, tisztítja, szűri a vizet. Sűrűje védelmet és fészkelőhelyet biztosít sok vízi és vízparti állatnak.

Zsombéksásosok és nem zsombékoló magassás rétek jellemzői

A zsombéksásosok a „szárazföldi” és a vizes fázis növényzetének kisléptékű mozaikját alkotja. A „szárazföldi” fázist a vízből kiemelkedő zsombékok alkotják, míg a zsombékok közötti vizes fázist a semlyékek képezik. A zsombékok tetején a nádas és a láprétek növényeit találjuk (pl. réti füzény; tőzegpáfrány stb.) de gyakran szárazföldi gyomnövényeket is. A semlyékekben alámerült vízinövényeket (pl. tócsagaz, rence stb.). Leggyakoribb zsombékképző a zsombéksás.

A magassás réteket sűrű növésű sásfajok alkotják rendszerint egy helyen egy faj egyeduralkodó, leggyakoribb társulásalkotó faja a mocsári sás vagy a parti sás.

Az élőhelyre jellemző fajok: mocsári gólyahír; réti kakukktorma; sárga nőszirom.

A Kis-Balatonon a nádas mellett ez a másik legelterjedtebb élőhelytípus. 

A mocsárrétek jellemzői

A mocsárrétek mindenekelőtt abban különböznek a láprétektől, hogy alacsonyabb talajvízszintjük miatt levegőellátottságuk jobb, és így nem képződik bennük tőzeg. Nyáron a lápréteknél mélyebben kiszáradnak. A láprétekkel ellentétben kevés moha fordul elő bennük. Nedvességkedvelő fajok jellemzik ezt az élőhelyet: őszi vérfű; fekete nadálytő; mocsári sás; parti sás; réti boglárka; közönséges lizinka; mocsári aszat; réti kakukkszegfű, valamint a védett növények közül: sárga nőszirom; mocsári kosbor; agárkosbor; vitézkosbor; hússzínű ujjaskosbor; széleslevelű ujjaskosbor; vitézvirág; pókbangó (fokozottan védett faj). Elsősorban a peremterületeken jellemző.

Kaszálók - legelők

Lápok, mocsarak közelében a nedvesebb, gyakran pangó vizes termőhelyeken a magasabb talajvízszinthez kapcsolódó társulások (pl. kiszáradó láprétek, mocsárrétek) alakulnak ki. A faji összetételben az eredeti, természetes körülményeket jelző fajok mellett jelentékeny a zavarástűrő növények, olykor a taposást és legelést is elviselő gyom jellegű fajok szerepe. E színes virágokban gazdag rétek és kaszálók jellemző fajai az ecsetpázsit, sovány perje, franciaperje, rezgőpázsit, rókasás, szőrös sás, kúszó boglárka, borjúpázsit, közönséges lizinka, pusztai csenkesz, tarka nőszirom. Hagyományos állatfajtákkal legeltetik ezeket a területeket, mint a magyar szürkemarha, vagy a bivaly. Legeltetéssel vagy kaszálással tarthatók fenn ezek a fajgazdag élőhelyek.

Láperdők és fűzligetek

Termőhelyei gyakran kerülnek víz alá, sőt néha egy-két hónapos elárasztást is kénytelen elviselni. Talajuk öntéstalaj, mely szinte mindig nedves. Lombkoronaszintjük jól záródik, 20-30 m magas. Uralkodó fafaja a fehér fűz, melyhez időnként törékeny fűz is vegyül. A cserjeszint igen fejletlen, néha hiányzik is. Gyepszint ezzel ellentétben fejlett, nedvességkedvelő, ligeterdei fajokkal.

A mocsári, láptalajokon, állóvizek és nedves rétek zsombékosain a megtelepedő fűz, nyír, éger cserjéssé, erdővé alakítja át a területet, és kifejlődnek a fűzlápok. Hazánkban a láperdők maradványjellegűek, sok érdekes növényfajt rejtenek, védendők. Jellemző védett fajai a békakonty, kardos madársisak, szártalan kankalin, tavaszi tőzike, madárfészek kosbor, pirítógyökér, csillagvirág.