A mocsárvilág természeti értékei - elsősorban látványos gémkolóniák, kócsagtelepek - már a múlt században felkeltették a hozzáértők érdeklődését. Az egyik legelső híradásban Szikla Gábor ornitológus-tanár 1886-ban ismertette a tudományos szakirodalomban a madártelepet. Hermann Ottó és Lovassy Sándor vezetésével 1891-ben a Budapesten megrendezett II. Nemzetközi Ornithológus Kongresszus résztvevői is tanulmányozták ezt a vizimadár eldorádót. 1906-tól Schenk Jakab madártani kutatásokat folytatott. Összegzésként 1918-ban megjelent „A kócsag hajdani és jelenlegi fészkelőtelepei Magyarországon” című írása. A telepek pusztulásáról szóló tanulmány hatására a holland madárvédők társadalmi gyűjtést szerveztek annak megmentésére. Ehhez Warga Kálmán szervezésében magyar mozgalom is csatlakozott. A téma fontosságát jól reprezentálja, hogy a hazai adományozók sorát Horthy Miklós kormányzó nyitotta meg. Az összegyűlt pénzekből 1922-ben alkalmazták - hazánk első - fizetett természetvédelmi őrét, mint „kócsagőrt”. A feladattal Gulyás József vörsi lakost, volt balatoni halászmestert bízták meg. A madárvilág jobb tanulmányozhatósága érdekében 1930-ban madármegfigyelő tornyot építettek. 1940-ben Warga Kálmán ornitológus és Földváry Miksa az Országos Természetvédelmi Tanács ügyvezető elnöke kijelölte a Kis-Balaton madárrezervátum határait. Ezek törvényes védelmére a tulajdonosok (Zalavári Apátság és a Festetich Uradalom) ellenkezése miatt nem került sor. A háborút követő államosítások után a Fölművelésügyi Minisztérium l946-ban a Madártani Intézet bízta meg a Kis-Balaton felügyeletével. A védetté nyílvánításra több mint 50 év után, l95l-ben került sor: 2437 kh-on (cca l400 ha). A megbízható madártani kutatások l954-ben Warga Kálmán munkásságával időlegesen megszakadtak, és elsősorban az ismeretterjesztés, filmezés, fényképezés és regényírás (Homoki Nagy István, Tildy Zoltán, Fekete István) került előtérbe. A nívós szakmai munka újraindulását dr. Keve András l975-76-ban a madárvilágról elkészült összefoglaló munkája jelzi.