A Kis-Balaton Hídvégi-tavának északi töltésén kerékpárút létesült. A nyomvonal a Zalavár-Zalaszabar összekötő úttól (a Kis-Balaton Háztól mintegy 200 méterre) a Zala balparti töltésén halad a meder áttöltéséig. Ott a régi Zala meder balparti töltésén folytatódik a Mekenyei szivattyútelep mellett a duzzasztóműig.

 

Utána két lehetőség áll a kerékpározók rendelkezésére. Az egyik szerint a bejáró úton továbbhaladva a Zalavár-Balatonmagyaród összekötő útig juthatnak el, ahonnan mind Zalavár, mind Balatonmagyaród felé lehet folytatni a kirándulást.

A másik lehetőség, hogy 2015 tavaszától a duzzasztómű közelében induló fenntartóúton  (kerékpározható út) közvetlenül a Kányavári-sziget érhető el.

 

A kerékpárút mellett kilátó és pihenőhelyek találhatók. A Kis-Zala és a „régi” Zala torkolatában lévő zsilipen áll az egy szint magas, fa szerkezetű, fedett kilátó. Különlegessége, hogy a zsilip ma is használható. Innen gyönyörű a kilátás a Kis-Balatonra Hídvégi-tavára, a környező dombokra. Itt került kialakításra az egyik pihenőhely, padokkal, asztallal, szemétgyűjtővel.

 

A másik pihenőhely a duzzasztónál lévő Madárvárta mellett áll a kirándulók rendelkezésére.

 

A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer területén a kerékpárúton kívül csak a Kányavári sziget látogatható szabadon.

Az ide kirándulók megtapasztalhatják a Kis-Balaton különleges vízi világát, láthatják a növény és állatvilágot. Megfigyelhetik a vízimadarak fészkelését, hallhatják a békák „hangversenyét”. A szigetre vezető különlegesen ívelt, fa szerkezetű híd már önmagában is egyedi élményt nyújt. A szigeten kialakított tanösvény információs táblái bemutatják a Kis-Balatont, az itt előforduló növényeket, állatokat. A két kilátóból távolabbra is tekinthetnek az érdeklődők, szinte a teljes Hídvégi tó belátható. A nagykilátótól már csak 1-2 perc sétával, a sziget belsejébe juthatnak, ahol játszóeszközök várják a gyerekeket. Pihenésre, tűzrakásra is lehetőség van.

 

A séta, a növények és az állatvilág megfigyelése mellett itt horgászni is lehet. A feltételekről és a horgászjegy megvásárlásáról a helyszínen, illetve a Balatonmagyaródi Önkormányzatnál kapnak bővebb felvilágosítást. A szigeten és környékén sátorozásra nincsen lehetőség.

 

Fontos volt itt az infrastruktúra kiépítése, mert a látogatók színvonalas kiszolgálásához elengedhetetlen volt egy vizesblokk kialakítása. Az épületben vízvételi hely is található. A mozgássérült illemhely pelenkázó asztallal is felszerelt. 

 

A Kányavári hídnál infopont segíti a látogatók tájékozódását, információt adva a Kis-Balatonról és a környék látnivalóiról. Az információs torony egyéb hasznos információkat is tartalmaz a környező településeken elérhető szolgáltatásokról. A híd környezetében ingyenes wifi hozzáférés biztosított az érdeklődők számára. Innen költségek nélkül, azonnal megoszthatók az élmények a világhálón.

 

A kerékpárral érkezők fedett kerékpártárolót vehetnek igénybe.

 

A parkolásért díjat kell fizetni. A parkolóban egy-egy mozgássérült és családi parkoló került kijelölésre.

 

 

 

A Hídvégi-tó duzzasztójánál, a kerékpárút mellett akácfa rönkök hasítékából épített „kunyhókat” találunk. Ez a Madárvárta. Egy madár megfigyelőhely, mely ajándék a Zürichi Egyetem hallgatóitól, akik a Magyar-Svájci Baráti Társaság jóvoltából, itt a Kis-Balatonnál 2003-ban építették fel saját kezűleg. Az építmény fő különlegessége, hogy fém kötőelem alkalmazása nélkül készült, és az építése óta is szilárdan áll. Nagy melegben kellemes hűvös van odabenn, mivel átjárja a levegő és a fából készült falak távol tartják a hőséget. A madárvárta megfigyelőnyílásainál kitartóan várakozva megfigyelhetünk táplálkozó récéket, szürke gémeket, vagy sirályféléket.