A Kis-Balaton méltán nevezetes madárvilágának legismertebb szereplői a gémfélék: ide tartozik a természetvédelem címermadaraként „elhíresült” nagy kócsag, a nála kisebb termetű kis kócsag, a szürke gém és a bronzos árnyalatú vörös gém, az impozáns megjelenésű üstökösgém és a népi nevén vakvarjúként emlegetett bakcsó is. A számos költő, vonuló és telelő récefaj közül kiemelendő a fokozott védelmet élvező cigányréce és a színpompás üstökös réce. A nyári lúd költő-, valamint hatalmas csapatokban vonuló és telelő fajként ismert ezen a vidéken. A Vöcsökfélék közül a fiókáit a hátán hurcolászó búbos vöcsökkel és a jóval kisebb méretű kis vöcsökkel találkozhatunk. A vizek halászmesterei a kormoránok, vagy más néven kárókatonák – nevüket koromfekete színükről kapták. Kisebb termetű rokona a fokozottan védett kis kárókatona, mely egykor hazánkból teljesen kihalt, de a múlt század végén ismét megjelent. A guvatféléket a szárcsa és a vízityúk képviseli, de vízicsibefajok és maga a guvat is él a területen – bár ez utóbbiról elsősorban hangja alapján szerezhetünk tudomást. A vizek felett sirályok, csérek és szerkők cikáznak. Ragadozómadarak: a nádasban költő barna rétihéja és a hatalmas termetű, hallal táplálkozó rétisas.

https://www.bfnp.hu/magyar/oldalak/kis_balaton/1/1

 

Nagy kócsag: fokozottan védett

A magyar természetvédelem címermadara!

Testhossza 85-102 centiméter, szárnyfesztávolsága a 140-170 centimétert is eléri.

A nagy kócsag tollazata kikelésétől fogva fehér, költési időn kívül csőre sárga, lába barna, arcbőre zöldes. Nászruhája szintén fehér, ám sok gémfélével ellentétben nincs bóbitája, helyette hosszú, fátyolos szárnytollai nőnek; ilyenkor csőre rózsaszínes, pirosas, később fekete (olykor sárga tővel), arcbőre élénkzöld, lába pedig fekete.

A nagyobb termetű, társas gázlómadarak közé tartozik. Élőhelyét sziki és nádas mocsarak, lagúnák, árterek képezik. Halakat, kétéltűeket, vízi rovarokat, kisemlősöket fogyaszt a többi gémféléhez hasonló, kivárásra és villámgyors lecsapásra épülő vadászstratégiájával. Alapvetően magányosan táplálkozik. Röpte jellegzetes, a többi gémféléhez hasonló: hátranyújtja lábát, nyakát S alakban hátragörbíti, s lassú, nehézkes szárnycsapásokkal halad a levegőben. Hangja a többi gémféléhez képest kevésbé érdes, nyers.

 

 

 

Kis kócsag: fokozottan védett

Testhossza 55-65 centiméter, szárnyfesztávolsága a 88-95 centimétert is eléri.

A kis kócsag tollazata kikelésétől fogva fehér, csőre és csűdje fekete. Lábujjai, azaz "lábfeje" élénksárga, ami jól látható röptében. Arcbőre kékes színű, de nászidőszakban rövid időre narancssárgává válik. Nászruhája szintén fehér, hosszú, lehajló bóbita, és néhány díszesebb szárnytolla nő.

A közepes termetű, társas gázlómadarak közé tartozik. Élőhelyét édesvizű mocsarak, partmenti lagúnák, árterek képezik. Halakat, kétéltűeket, vízi rovarokat, fogyaszt. Röpte jellegzetes, a többi gémféléhez hasonló: hátranyújtja lábát, nyakát S alakban hátragörbíti, s lassú, nehézkes szárnycsapásokkal halad a levegőben. Hangja a rövid, éles rikácsolás.

 

 

 

Szürke gém: védett

A szürke gém nevéhez illően alapvetően szürkés színezetű. Nyaka és feje fehéres, bóbitája, mely a szeme mögül indul, fekete. A bóbitával még nem rendelkező fiatal egyedek feje sötétszürke. Evezőtollai feketék, szárnyfedői sötétszürkék. Csőre sárga, de költési időben narancssárgává válhat. Hossza mintegy 90–98 centiméter, szárnyfesztávolsága 175–195 centiméter között mozog. Röpte közben feltartott feje, S alakban behajtott nyaka és hátranyújtott lába a gémfélék jellemzője. Repülése lassú, nehézkes. Jellegzetes hangja az érdes, recsegő „kraank” kiáltás. Fészkelőhelyén olykor csőrét csattogtatva ad hangot.

 

 

 

Üstökösgém: fokozottan védett

Testhossza 44-47 centiméter, szárnyfesztávolsága 80-92 centiméter.

A szeme világossárga. Hátoldala halvány sárgásbarna. Hátoldala halvány sárgásbarna színezetű, a tarkójáról sörényszerűen hátranyúló csíkozott dísztollakkal. Csőre tőfele türkizkék. Tavakban, mocsarakban és nádasokban keresi rovarokból, rákokból, apró halakból, békákból, kisemlősökből, férgekből, puhatestűekből álló táplálékát. A sekély vízben vadászik.

 

 

Bakcsó: fokozottan védett

A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel. A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. Hossza 58-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105-112 centiméter. Hangja hangos kvak, részben innen is ered népies magyar neve, a vakvarjú.

 

 

Cigányréce: fokozottan védett

Testhossza 38-42 centiméter, a szárnyfesztávolsága 63-67 centiméter. A tojó kicsit kisebb, mint a hím. A feje, a nyaka és a teste alul gesztenyebarna. A csőre kékes árnyalatú ólomszürke, a csőr csaknem fekete. A test felül feketébe hajló barna. A hasán és a szárnyán van egy-egy fehér folt. A tojó nagyon hasonlít a hímre, de a színei fakóbbak, és míg a kifejlett gácsér szeme fehér, addig a tojóké (és a fiataloké) világosbarna. A láb zöldesszürke, az úszóhártya fekete. Gyommagvakkal, növényi részekkel, rovarokkal, csigákkal, békákkal és apró halakkal táplálkozik. Talajra növényi anyagokból építi és pehelytollakkal béleli a fészkét. 

 

 

Üstökös réce: fokozottan védett

Testhossza 53-57 centiméter, a szárnyfesztávolsága 84-88 centiméter. A tojó valamivel kisebb, mint a hím. Elsősorban növényevő. Táplálékszerző magatartása az ún. úszórécék (úszva, esetleg fejüket a víz alá merítve táplálkoznak) és a bukórécék (teljes testükkel a víz alá merülve, a fenékről táplálkoznak) jellegzetességeit egyaránt mutatja. Rendszerint a sekély vízben, szegélyekben legeli a vízi növényzetet vagy az elszaporodó algákat, de előfordul, hogy víz alá bukva szerzi vízinövényekből, magvakból álló táplálékát. Elkapja az ebihalat és a vízi rovarokat is.

 

 

Nyári lúd: védett

A legnagyobb termetű európai vadlúd. Hossza 76-89 centiméter, a szárnyfesztávolsága 150-180 centiméteres. A tojó kisebb a hímnél. Háta barnásszürke, melle sárgásszürke, gyéren és szabálytalanul feketével foltozva, a farcsík, a has- és farkalja tollai fehérek. A szárny- és farktollak feketésszürkék, száruk végig fehér. A szem világosbarna, a csőr tövén halvány húsvörös, körme viaszsárga, a láb halvány húsvörös. Faji jellegzetessége a szárny fedőtollainak világos, majdnem fehér színe, amely leginkább röptében feltűnő. A többi nálunk előforduló fajtól jól megkülönbözteti vaskos rózsaszín csőre és ugyancsak rózsaszínű lába, ezek repülés közben is jól láthatóak. Hínárfélékkel, nádhajtásokkal és fűfélékkel táplálkoznak.

 

 

Búbos vöcsök: védett

A fajra a 46-51 centiméteres átlagos testhossz és 85-95 centiméteres szárnyfesztávolság jellemző. A nemek egyformák, a hímek némileg testesebbek. Téli tollruhájában a faj hasa, nyakának elülső fele és arcrésze fehér, szeme vörös, csőre rózsaszín, feje teteje, nyakának hátsó része, háta és szárnyai pedig sötétbarnák. A nyári, párzási időszakban mindez látványos, vörösesbarna tollgallérral és két, szarvacskára emlékeztető bóbitával egészül ki. A fiókák rejtőszínűek, különféle barna színárnyalatok keverednek tollazatukban fehér foltokkal. A fiatal kifejlett egyedek ebből a ruházatból egy ideig megőrzik a sötét feji és nyaki csíkokat. A búbos vöcsök elsősorban kisebb halakkal, ízeltlábúakkal, kétéltűekkel táplálkozik, olykor étrendjét növényi részek egészítik ki. Táplálékát a víz alá bukva szerzi meg. A vöcsökpár minden évben tavasszal és nyár elején látványos udvarlási szertartást visz végbe a víz felszínén felmeresztett gallérral és bóbitákkal.

 

 

Kis vöcsök: védett

Átlagos testhossza 25-29 centiméter, szárnyfesztávolsága 40-45 centiméter. Nászruhája felül fényesfekete, barnás csillogással, alul szürkésfehér, sötét foltokkal. A szem vörösesbarna, szemsávja sárgászöld, a csőr töve sárgászöld, a hegye fekete. Viszonylag könnyen felismerhető kis, kerek fejéről, apró csőréről és arról, hogy a csőrzug jól láthatóan világos. Jól úszik és bukik, de röpte nagyon nehézkes. Veszély elől alábukással igyekszik menekülni, vagy a vízi növények közé úszik. A víz alatt rovarlárvákra, puhatestűekre, rákokra és egyéb vízi gerinctelenekre vadászik. A párok tél folyamán állnak össze. Nádból és vékony ágakból építi a fészkét, ami leginkább egy úszó tutajhoz hasonlít, többé-kevésbé rögzítve a partról benyúló ágakhoz.

 

 

Kárókatona: fokozottan védett

Testhossza 45-55 centiméter, szárnya fesztávolsága 80-90 centiméter. Feje teteje, nyakszirtje, nyakoldalai rozsdásbarnák. Dolmánya és háta szürkés-fekete alapon bársony-fekete tollszegéllyel rajzolt, többi része, a fénytelen fekete evezők és faroktollak kivételével fénylő sötétfekete. A nászruha finom, keskeny, fehér, pehelyszerű ideiglenes tollakkal ékes. A szeme zöld. Testének csupasz helyei, a csőr és láb feketék. A fiatalok sötétbarnák, valamivel világosabbak az öregeknél. Víz alá bukva keresi, a 10-15 centiméteres nagyságú halakat, de elfogyasztja a vízi rovarokat és piócákat is. Halastavaknál, ahol tömegesen jelennek meg, jelentős károkat okozhat.

 

Guvat: védett

Testhossza 23-28 centiméter, szárnyfesztávolsága 38-45. A hím nagyobb, mint a tojó. Az öreg hím felsőteste barna alapon feketetarkának látszik, mert minden toll olajbarna szegélyben végződik. Fejoldala és alsóteste kékes hamuszürke, lágyéka fekete-fehér szalagokkal. Hasa és fara sárgás rozsdaszürke, evezői olajbarnával szegett fakó barnásfeketék; kormánytollai feketék és szintén olajbarnával vannak szegélyezve. Szeme szennyes halványpiros, csőrének orma barnásszürke, a felső káva széle és az alsó káva piros, lába zöldesbarna. Táplálékát rovarok, pókok, rákok, puhatestűek, férgek, vízi növények magvai, termései képzik. Területvédő, fajtársait elüldözi a fészek közeléből. Víz által határolt területre készíti fészkét.

 

 

Dankasirály: védett

Hossza 34-37 centiméter, szárnyfesztávolsága 100-110 centiméter. A hím feje a nászidőszakban csokoládébarna, szeme körül fehér gyűrűvel. Télen feje is fehér. Rovarokkal, halakkal, gyümölcsökkel és dögökkel táplálkozik. Kiválóan repül, jól úszik. Telepesen költ, a talajon zsombékokra, nádtörmelékből és növényi részekből készíti csésze alakú fészkét.

 

 

Fehérszárnyú szerkő: fokozottan védett

Testhossza 20–24 cm, szárnyfesztávolsága 50–56 cm. Nászruhában a fej, a nyak, a begy és a has koromfekete, a hát szürke, a szárny nagy része, a farkcsík és a farok fehér. Lábai vörösek. Az elsőéves fiatalok és a kifejlett madarak téli, nyugalmi tollazata a kormos szerkő hasonló fiatal illetve nyugalmi tollazatára emlékeztet; felül szürke és szürkésbarna mintázatú, alul fehér színű. Mint a szerkők többi faja, ez madár is elsősorban röptében figyelhető meg. Jellemzője a könnyed, csapongó, fecskeszerű röpkép. Röpte nem olyan nehézkes, mint a sirályoké, és nem bukik víz alá, mint a csérek. A víztükör fölött röpködve táplálékát a vízről és a vízi növényzetről szerzi. Főként repülő rovarokat, vízi rovarokat, vízicsigákat és ebihalakat fogyaszt. Telepesen költ egyes szikes mocsarak vízállásos részein. Hínárból és más növényi részekből álló úszó fészkét rendszerint a víztükrön úszó hínárnövényzetre, például kolokánra rakja.

 

 

Fattyúszerkő: fokozottan védett

Testhossza 23–25 cm, szárnyfesztávolsága 74–78 cm. Vastag piros csőre, feje tetején fekete színű sapka, és fehér arc jellemzi. Has oldala sötét szürke, az alsó szárnyfedői fehérek. Rekedt hangos kiáltása van. Mint a szerkők többi faja, ez madár is elsősorban röptében figyelhető meg. Jellemző a könnyed, csapongó, fecskeszerű röpkép. Röpte nem olyan nehézkes, mint a sirályoké, és nem bukik víz alá, mint a csérek. Közvetlenül a vízfelszín felett lebegve vadászik rovarokból, halakból és lárvákból álló táplálékára.

 

 

Barna rétihéja: védett

Testmagassága 48-56 centiméter, szárnyfesztávolsága 115-130 centiméter. Feje kicsi, teste nyúlánk, szárnya és farka hosszú. A hím szárnyán és farkán szürkés színezés, hasalja rozsdabarna. A tojó sötétbarna, feje és torka világos. A fiatal példányok sötétbarnák. Alacsonyan, imbolyogva repül, zsákmányára hirtelen ejti rá magát. Siklórepülést is végez. Főleg kis emlősökkel, talajon élő és vízi madarakkal, hüllőkkel táplálkozik. A násza különösen figyelemre méltó. A legnyilvánvalóbb példáját adja annak, hogy az udvarlás elemei valójában a szülői képességek kölcsönös felmérésének a lehetőségét biztosítják. A hím zsákmányállattal a csőrében repülve hívja fel magára a figyelmet. Ha a tojó "fázisban" van, akkor mellé repül, s elkezdődik a különös nászajándék oda- és visszaadásának - az ember számára lenyűgöző - látványos sorozata. A hím így bizonyítja rátermettségét, ugyanis az ivadéknevelésben "csupán" az élelem megszerzése és annak a hazaszállítása lesz a feladata. Ugyanez a lényege a közös fészeképítésnek is: a hím hordja az ágakat, a tojó a tavalyi nádon elrendezi azokat. Nádasokban nádszálakból, gyékényből építi fészkét.

 

 

Rétisas: fokozottan védett

Testmagassága 76-92 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 193-244 centiméter. A fiatalok sötétbarna színűek és farkuk, a csőrük sötét színű, az idősebbeknél a csőr sárga színű, míg a farkuk fehér színű és sokkal világosabb a tolluk. A rétisas táplálékszerzése szorosan kötődik a vizekhez. Legfontosabb táplálékai a halak, vízimadarak. Télen a nagy vadlúdcsapatokat követi. Gyakran rájár a dögre, különösen a hideg teleken, nagyvadas területeken előszeretettel fogyasztja a nyíltabb helyeken hagyott zsigereket. Viselkedésükre fióka korukban a káinizmus jellemző. (Az egy fészekaljban élő madárfiókák az életük első heteiben egymás ellen fordulnak, és az erősebb, nagyobb fióka elpusztítja a gyengébb, kisebb fiókát).

 

 

Jégmadár: védett

Testhossza 16-17 centiméter, szárnyfesztávolsága 24-26 centiméter. Zömök testalkatú madár, rövid farokkal és egyenes, hegyes csőrrel. Fejbúbja, tarkója, háta és farka csillogó kék. A szemétől a fülnyílásáig rozsdaszínű folt húzódik, ettől lefelé a nyakán egy kis fehér folt látható. A torkán ugyancsak fehér folt van. A hasa rozsdaszínű. Lába vörös, rövid, ujjai tövükön összenőve. Igazi halivadék-pusztító. A kis halakat leginkább az ágakról lesi, amint a víz felületét megközelíti, a jégmadár lecsap, csőrének késéles káváival megragadja a prédát, aztán lerázza a vizet, újból egy ágra ül és elfogyasztja zsákmányát. Rendkívül gyorsan emészt, a szálkát, pikkelyt, úszót pedig kiöklendezi. Tarka színe a védekezést és megtévesztést egyaránt szolgálja. A hasa olyan színű, mint valami száraz levél, a hal tehát nem gyanakszik. A háta viszont olyan, mint a csillogó kék víztükör, ezért felülről nem veszi észre a ragadozó madár.

 

 

Leírások:

www.termeszetbolond.hu