|
A Kis-Balatonon - a beavatkozások ellenére - nagykiterjedésű
természetközeli állapotokat mutató növényzeti típusokat találunk, legfontosabbak:
lebegő és gyökerező hínártársulások; nádasok; magassásosok; mocsárrétek;
kaszálók és legelők; láperdők és fűzligetek. Az élőhelyek jellemzését a
Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer, Általános Nemzeti Élőhelyosztályozási
Rendszere (Á-NÉR) alapján állítottuk össze (FEKETE ET. AL. 1997). A Kis-Balaton
védett és fokozottan védett gerinceseit HORVÁTH JENŐ 1997-ben megjelent
Kis-Balaton és természetvédelem című munkája alapján állítottuk össze.
A lebegő és gyökerező hínártársulások főbb jellemzői
A víz színén úszó vagy alámerült növényekből áll. Kevés fajból
álló társulás, igen gyakran egyetlen faj alkotja, mely ilyenkor tömeges.
A társulást alkotó növényfajok kisebb nagyobb foltjai gyakran mozaikolnak
egymással. Rendszerint nagy tömegben és magas borítási értékkel jelennek
meg a növényfajok, melyek ezt az élőhelytípust alkotják. Ezt az élőhelytípust
alkotó jellemző növények:
Békalencse különböző fajai (Lemna sp.); tócsagaz (Ceratophyllum
sp.); vízidara (Wolffia arrhiza); kolokán (Stratoides
aloides); rence (Utricularia
sp.); békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae); fehér tündérrózsa (Nymphaea
alba); vizitök (Nuphar lutea); sulyom (Trapa natans); vidrakeserüfű (Polygonum
amphibium).
A fent felsoroltak között természetvédelmi szempontból különösen
értékes társulások a következők:
A kolokános (Stratoides aloides), melynek levélrózsáiban temérdek
ízeltlábú, lárva, lápi póc talál életteret. Itt fejlődik a rendkívül ritka
zöld acsa (Aeschna viridis) lárvája. A tündérrózsás vidrakeserűfüves társulások
mint fészkelőhelyek rendkívül érétkesek a szerkők és csérek szempontjából.
A sulyom pedig értékes védett növényünk, melynek állományai a vízrendezések
miatt többfelé visszaszorultak.
A nádasok főbb jellemzői
Az előző élőhelytípustól legfőképp abban tér el, hogy általában
több faj alkotja, a fajok száma azonban még mindig alacsony. Általában
egy uralkodó faj tömeges jelenléte jellemzi az élőhelyet, mellette általában
több magassági szinten vannak jelen a társulásképző fajok. (Az úszólápokat
is ebbe a csoportba soroljuk.)
Az élőhelytípust alkotó és jellemző növények:
nád (Phragmites australis); gyékény (Typha sp.); vízi harmatkása
(Glyceria maxima); télisás (Cladium mariscus); mocsári galaj (Galium
palustre);
vízi peszérce (Lycopus europaeus); vízi menta (Mentha aquatica); nádi boglárka (Ranunculus
lingua); mocsári tisztesfű (Stachys palustris); lápi csalán
(Urtica kioviensis); tőzegpáfrány (Thelypteris palustris); réti füzény
(Lythrum salicaria); sás fajok (Carex sp.) csomorika (Cicuta virosa); kálmos
(Acorus calamus) helyenként a hínártársulások fajaival képez társulást
(pl. tócsagaz (Ceratophyllum sp.); békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) stb.).
Az élőhely természetvédelmi jelentősége
Rendkívül fontos fészkelő és táplálkozó hely a nádi énekesmadarak
serege számára, de a telepesen fészkelő gémfélék szempontjából is jelentős.
A Kis-Balatont eredetileg az itt található hatalmas gémtelepei miatt nyilvánították
védetté.
Az élőhelyen előforduló védett fajok: tőzegpáfrány; lápi csalán;
csomorika; nádi boglárka; télisás, kálmos
Zsombéksásosok és nem zsombékoló magassásrétek jellemzői
A zsombéksásosok a „szárazföldi” és a vizes fázis növényzetének
kisléptékű mozaikját alkotja. A „szárazföldi” fázist a vízből kiemelkedő
zsombékok alkotják, míg a zsombékok közötti vizes fázist a semlyékek képezik.
A zsombékok tetején a nádas és a láprétek növényeit találjuk (pl. réti
füzény (Lythrum salicaria); tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) stb.)
de gyakran szárazföldi gyomnövényeket is. A semlyékekben alámerült vízinövényeket
(pl. tócsagaz, rence stb.). Leggyakoribb zsombékképző a zsombéksás (Carex
elata).
A magassásréteket sűrű növésű sásfajok alkotják rendszerint
egy helyen egy faj egyeduralkodó, leggyakoribb társulásalkotó faja a mocsári
sás (Carex acutiformis) vagy a parti sás (Carex riparia). Az élőhelyre
jellemző fajok: mocsári gólyahír (Caltha palustris); réti kakukktorma (Cardamine
pratensis); sárga nőszirom (Iris pseudacorus).
Természetvédelmi jelentőség
A Kis-Balatonon a nádas mellett ez a másik legelterjedtebb
élőhelytípus. A sásosok talán még veszélyeztetettebbek, mint a nádasok.
A szocializmus erőltetett vízrendezései következtében jelentős állományai
tűntek el. Védett növénye: tőzegpáfrány.
A mocsárrétek jellemzői
Időszakosan vízborította területeken jellemző társulás. Tavasszal
általában tocsogós, vizes élőhely, azonban nyáron a vízszint mélyre lesüllyedhet.
Nedvességkedvelő fajok jellemzik ezt az élőhelyet: őszi vérfű (Sanguisorba
officinalis); sárga nőszirom (Iris pseudacorus); fekete nadálytő (Symphytum
officinale); mocsári sás (Carex acutiformis); parti sás (Carex riparia);
réti boglárka (Ranunculus acris); közönséges lizinka (Lysimachia nummularia);
mocsári aszat (Cirsium palustris); réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi);
mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris); agárkosbor (Orchis
morio);
vitézkosbor (Orchis militaris); hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza
incarnata);
széleslevelű ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis); vitézvirág (Anacamptis
pyramidalis); pókbangó (Ophrys sphecodes). Elsősorban a peremterületeken
jellemző.
Természetvédelmi jelentőség
Védett növényekben gazdag társulás. Védett növényei: sárga
nőszirom; mocsári kosbor; agárkosbor; vitézkosbor; hússzínű ujjaskosbor;
széleslevelű ujjaskosbor; vitézvirág; pókbangó (fokozottan védett faj).
Kaszálók - legelők
Tavasszal vízborította nyárra kiszáradó területek magasfüvű
- általában sédbúzás (Deschampsia caespitosa) - rétjei. Jellemző
magasfüvű társulásalkotó fajok még a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis),
sovány perje (Poa trivialis), franciaperje (Arrhenatherum
elatius). A társulásra
jellemző fajok a rezgőpázsit (Briza media); rókasás (Carex
vulpina); szőrös
sás (Carex hirta); Cirsium palustre; kúszó boglárka (Ranunculus
repens);
közönséges lizinka (Lysimachia nummularia); illatos borjúpázsit
(Anthoxanthum odoratum).
Itt említjük meg a kis kiterjedésű, de természetvédelmi szempontból
rendkívül értékes - pusztai csenkesz (Festuca rupicola) dominálta - száraz
gyepeket, melyek orchidea fajokban általában gazdagok. Védett faja a tarka
nőszirom (Iris variegata). Ez a gyeptípus a Kis-Balatonban található szigeteken
fordul elő, a legeltetés ill. a kaszálás hiányában elgalagonyásodnak.
Természetvédelmi jelentőség
Hagyományos állatfajtákkal legeltetik ezeket a területeket,
mint a magyar szürkemarha (Bos taurus primigenius podolicus), vagy a bivaly
(Bos bubalus domesticus). Legeltetéssel vagy kaszálással tarthatók fenn
ezek a fajgazdag élőhelyek.
Láperdők és fűzligetek
A láperdőket leggyakrabban mézgás éger (Alnus glutinosa) alkotja,
mely hatalmas támasztógyökereiből úgynevezett „talpat” képez. Az ilyen
láperdőben erdőalkotó elegyfafaj a magyar kőris (Fraxinus angustifolia
ssp. pannonica) és a szilfavész óta megritkult vénicfa (Ulmus
laevis).
A láperdőkben tömeges a lápi csalán (Urtica kioviensis) a tőzegpáfrány
(Thelypteris palustris), szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), a kevésbé
zárt vízborította helyeken békaliliom (Hottonia palustris) összefüggő szőnyege
található.
Helyenként találni az egykori tölgy-kőris-szil ligeterdők maradványait,
ahol a lombkoronaszintben a kocsányos tölgy (Quercus robur) a magyar kőrissel
(Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a vénicfával (Ulmus
laevis) elegyedik.
Jellemző védett fajai a békakonty (Listera ovata), kardos madársisak (Cephalanthera
longifolia), szártalan kankalin (Primula vulgaris), tavaszi tőzike (Leucojum
vernum), madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis), pirítógyökér (Tamus
communis),
csillagvirág (Scilla sp.).
A fenti két élőhely védett fajai: lápi csalán, a tőzegpáfrány, szálkás
pajzsika, békaliliom, békakonty, kardos madársisak, szártalan kankalin,
tavaszi tőzike, madárfészek kosbor, pirítógyökér, csillagvirág. Öreg erdők
fészkelő madara a fokozottan védett rétisas (Haliaëtus albicilla).
A puhafaligetek általában mesterséges telepítések eredményeként jöttek
létre, a lombkoronaszintet mesterséges nyárfahibridek (Populus x sp.) vagy
fűz (Salix sp.) fajok alkotják. Az ilyen ültetvények természetvédelmi szempontból
nem jelentősek, gyakran ültetik őket gyeptársulások helyére.
A mocsárvilágra jellemző a lápi póc (Umbra krameri), ez a védett halfajunk
a Kárpát-medence bennszülött faja. A mocsári a réti csík (Misgurnus
fossilis) kiválóan alkalmazkodott. Hajszálerekkel átszőtt utóbele a légköri oxigén
felvételét is lehetővé teszi. Egykoron a csíkászat virágzó tevékenység
volt a Kis-Balaton környékén, hiszen e halfaj egyik fő böjti eledelnek
számított, ma védett halfajunk. Halfaunisztikai szempontból kuriózum a
sodrófaponty (Cyprinus carpio morpha hungaricus) jelentős állománya.
A hüllők közül rendszeresen előfordul a mocsári teknős (Emys
orbicularis),
melyet a középkorban fogyasztottak. A vizisikló (Natrix natrix), a kockás
sikló (Natrix tesselata) mindenütt gyakori.
A sekély vizekben a kétéltűek nagy tömegeivel találkozni, különösen a
peterakás időszakában kora tavasszal. A Kis-Balaton kétéltűekben gazdag
itt él a tarajos gőte (Triturus cristatus), pettyes gőte (Triturus
vulgaris),
kecskebéka (Rana esculenta fajkomplex), mocsári béka (Rana
arvalis); vöröshasú
unka (Bombina bombina), barna ásóbéka (Pelobates fuscus), a barna varangy (Bufo
bufo) és a zöld varangy (Bufo viridis). (Hazánkban valamennyi kétéltű
és hüllő védett!)
A Kis-Balaton madárvilága rendkívül változatos, ennek megőrzését nemzetközi
szerződésekben is rögzítették. 1993-ban a terület felkerült a nemzetközi
jelentőségű vadvizek listájára (Ramsari Egyezmény).
A területen az egyik leggyakoribb ragadozó madár a barna rétihéja (Cyrcus
aeruginosus) azonban költ a ritka hamvas rétihéja (Circus pygargus) is.
A nedves réteken költési időben - éjszaka - szól a haris (Crex crex). A
piroslábú cankó (Tringa totanus) a nedves rétek fészkelő madara. A nádasok
jellemző énekesmadara a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus) a nádi tücsökmadár (Locustella
luscinioides) a nádisármány (Emberiza schoeniclus).
Az alámerült vizinövényekben bővelkedő nyílt területeken a kis vizicsibe
(Porzana parva) és a pettyes vizicsibe (Porzana porzana) rendszeres fészkelő.
A nádasban telepesen költ a fokozottan védett nagykócsag (Egretta alba),
kiskócsag (Egretta garzetta), a kanalasgém (Platalea leucorodia), az üstökös
gém (Ardeola ralloides), a védett szürkegém (Ardea cinerea), vörösgém (Ardea
purpurea) bakcsó (Nycticorax nycticorax) törpegém (Ixobrynchus
minutus),
bölömbika (Botaurua stellaris). A nyílt vízfelületeken, mely gazdagon benőtt
alámerült hínárnövényzettel, költ a fokozottan védett cigányréce (Aythya
niroca), gyakran találkozni a nyári lúddal (Anser anser). A nyíltvizes
területeken valamennyi récefaj megtalálja életterét. A nádi énekesmadarak
közül gyakran hallani a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), nádi tücsökmadár
(Locustella luscinioides), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus
scirpaceus),
fülemülesitke (Lusciniola melanopogon), barkóscinege (Panurus
biarmicus) énekét. A függőcinege (Remiz pendulinus) jellegzetes fészkét általában
fűzfára készíti. Telepesen fészkel, vízben álló fákra - a kárókatona (Phalacrocorax
carbo) - közel 900 pár előfordulása ismert - teljes halfogyasztásuk a fiókákkal
együtt napi l,5 tonna. Szintén telepesen fészkel, de vízen úszó fészket
épít a fattyúszerkő (Chlidonias hybrida). A sirályok és csérek előszeretettel
alakítanak fészkelőkolóniákat a növényzetmentes szigeteken. Itt küszvágó
csérek (Sterna hirundo) a dankasirályok (Larus ridibundus) tömegesen fordulnak
elő, amelyekben meg-megjelenik a szerecsensirály (Larus melanocephalus) mint költőfaj. A területtel határos löszfalakban tömegesen fészkel a partifecske
(Riparia riparia) és az egzotikus megjelenésű fokozottan védett gyurgyalag
(Merops apiaster).
A rágcsálók közül két ritka jégkorszaki maradványfaj az északi (patkányfejű)
pocok (Microtus oeconomus) és a csalitjáró pocok (Microtus agrestis) együttes
előfordulása érdemel említést. A patkányfejű pocoknak hazánkban két stabil
populációja ismert, melyek közül az egyik a Kis-Balatonon van. Említést
érdemel a főleg nyíltvizeket kedvelő fokozottan védett vidra (Lutra lutra),
melynek stabil populációja él a területen.
|
