|

A Kis-Balaton vízkormányzására többféle terv készült
1. Tervezett állapot (Power Point Prezentáció)
Az eredeti tervek alapján a Zala vize a folyómeder elzárásának, illetve a jobbparti töltés megszaggatásának eredményeként jut a vízvédelmi rendszer első ütemébe (Hídvégi-tó). Az I. és II. ütem (Fenéki-tó) között egy természetes hátság húzódik, ezért a víz csak a megépített 4T zsilipen keresztül, szabályozottan áramolhat a II. ütem területére, melyből Fenékpusztánál, a 21T zsilipen keresztül jut a Balatonba. Mindkét tó területén terelőtöltések irányítják a vízmozgást (az I. ütemben 1, a II. ütemben 2 db), meghosszabbítva a víz útját és tartózkodási idejét lehetővé teszik, hogy a tápanyagvisszatartási folyamatok lezajlódjanak.
2. Jelenlegi állapot (Power Point Prezentáció)
A Hídvégi-tó az eredeti tervek szerint elkészült és 1985-óta üzemel. 1992-ben a Fenéki-tó mintegy 16 km2-es része (Ingói-berek) elárasztásra került, az akkori elgondolások alapján ideiglenes jelleggel. Ez az állapot állandósult, a Hídvégi-tó alvize jelenleg is ki van zárva a külső tározótérből. A 4T zsilipen keresztül a berekbe belépő víz a II. ütem első terelőtöltését megkerülve a Gurgulói bukónál lép vissza a Zala eredeti medrébe. A Fenéki-tó jelenlegi állapotának fenntartása sem vízminőségvédelmi, sem természetvédelmi szempontból nem elfogadható.
3. A megvalósuló állapot (Power Point Prezentáció)
A jelenleg érvényes tervek és engedélyek alapján a Fenéki-tó végleges kialakítása ötvözi a vízügyi és természetvédelmi javaslatokat. Az Ingói-berek leválasztásra kerül, kezelését csak természetvédelmi és árvízvédelmi szempontok határozzák meg. A vízminőségvédelmi szerep a külső tározótérre hárul.
A víz útja a jelenlegi tervek megvalósulása után
Az Ingói-berekbe belépő víz az 1. terelőtöltés megkerülése után a Gurgulói zsilipen keresztül jut a régi Zala mederbe. Az élőhelyrekonstrukciós terület vízellátása a zalavári határoló töltés megszaggatásával történik. A leeresztőcsatorna az Ingói-berek vizét közvetlenül is bevezetheti a Balatonba. A külső tározótér vízbevezetése egy zsilipen keresztül lehetséges, a víz 2. terelőtöltésen való átjutását pedig három zsilip és egy bukó biztosítja.
A megvalósuló állapot előnyei, hátrányai
Előnyök:
- Az Ingói-berek és az élőhelyrekonstrukciós terület min. vízszintjét a Balaton és nem a külső tározótér aktuális vízszintje szabja meg.
- A tározó egyes részei külön-külön kezelhetőek természetvédelmi és vízminőségvédelmi szempontok szerint.
- A természetes zonációk fenntartása és rekonstrukciója lehetséges.
Hátrányok:
Az Ingói-berek és a zalavári élőhelyrekonstrukciós terület vízszintje egymástól függetlenül nem szabályozható, valamint a max. vízszintet árvízvédelmi szempontok határozzák meg (határoló töltés nincs).
|